Az utóbbi napokban sok bizonytalanság került az életünkbe. Ami tegnap még természetes volt, ma már nem az. Megszoktuk, hogy szabadon mehetünk bárhová. Szinte egész Európát bejárhatjuk anélkül, hogy bárki megkérdezné tőlünk, kik vagyunk? Régi vágyunk teljesült. Elutazhattunk a Szentföldre. Az az út, ami a kereszteseknek évekbe, de még Szent Pálnak is hónapokba tellett, három óra repülővel. Aztán kényelmes busszal mutatták meg azokat a helyeket, ahol Jézus, az Isten fia, mezítláb járt. Néhány hete zárás előtt egy órával érkeztünk egy nagy bevásárlóközpontba. A polcok rogyásig voltak rakva áruval és kevesebb, mint ezer forintér egy egész sült grillcsirkét kínáltak. Aztán néhány perc múlva ugyanennyi pénzért kettőt. A pultnál még így sem állt rajtunk kívül senki. Megvehetné bárki, de nem kell. Ha hosszú hétvége közeledett, mindenki indult vásárolni. Nehogy elfogyjon otthonról a buborékmentes ásványvíz, vagy a pulykamell filé. Mindenünk megvan. Van munkánk, kényelmes otthonunk, autónk, utazhatunk és kicsit még több ennivalónk is, mint amire szükségünk van.

Aztán történik valami. Igazából nem is tudjuk, ki az ellenség, hiszen szabad szemmel láthatatlan. Azt mondják, egy vírus. Ami halált is okozhat. A határok egyszerre bezárulnak. A repülőgépek nem indulnak. A boltok polcai kiürülnek és elkezdünk rövidebb távra tervezni. Nem tudjuk, mi lesz holnap. Milyen új intézkedések következnek, lehet, hogy még az otthonunkat sem hagyhatjuk el, és ha elkapjuk, vajon elég egészségesek, elég fiatalok vagyunk-e, hogy túléljük. Bár erősnek mutatjuk magunkat, egyre nehezebben tudjuk titkolni, félünk attól, hogy mi lesz holnap.

Nemrég olvastam egy történetet. Egy hajó viharba keveredik. A tenger hullámai átcsapnak a fedélzeten. Mindenki fél, vajon túlélik-e a vihart, vagy mind odavesznek. Az egyik utasnak feltűnik, hogy egy kisfiú üldögél az ebédlőben és nyugodtan játszik valami apró figurával és közben énekelget. Egy darabig tétovázik, aztán nem bírja tovább, odamegy hozzá és megkérdezi: Kisfiú te nem félsz? Nem – feleli a fiú nyugodtan – mert édesapám áll a kormánynál.

Mit jelent ez? Isten a mi Atyánk, aki a kormánylapátot a kezében tartja. Amikor megvan mindenünk, mi biztonságban érezzük magunkat, de milyen biztonság ez? Pillanatok alatt szertefoszlik. A határokat lezárják, a repülőgépek a földön maradnak, a boltok polcai kiürülnek… Ő akar a mi biztonságunk lenni. Mint az inga, amely balra és jobbra kileng, mégis van egy pont, ami erősen tartja. Isten a mi biztonságunk. Ő tart meg minket! Jöhet vírus, karantén, üres bolt…

Ha így élünk, a karanténban a házastársak újra egymásra találnak. A családok sokat beszélgetnek. A kertek kivirulnak. A távollévők hazajönnek. Újra kenyeret sütünk. Segítünk az időseknek. Aggódunk egymásért. Felhívjuk barátainkat. Új módszereket tanulunk a kapcsolattartásra. A számítógépre, amit a gyerekek csak játékra használtak, tananyag érkezik…

Nem tudjuk, mi lesz velünk? Mi lesz holnap? Amit viszont egészen biztosan tudhatunk, hogy jöhet bármi, akár élet vagy halál, a mi jó Atyánk az, aki a kormánylapátot a kezében tartja és mi az Ő szeme fénye vagyunk!

Egy régi ének jutott eszembe. Érdemes hittel elmondani!
Menedékem az Isten, biztos váram Ő! Bajban segítségem, oltalmazó erő!
Nem félek hát, rendüljön meg a föld, hegyeket tenger nyeljen el.
Otthonát megtalálja mindaz, ki az Úrban bízik, és Benne remél
Isten lakik nála, nem inog meg!
Testvérek együttes - Menedékem az Isten

Turai Dénes